Bemondta a Huawei-alapító: új operációs rendszerük mindenre felmegy, és az Apple-énél is jobb lesz

 Bár a Huawei ellen hozott amerikai szankciók bizonyos értelemben véget értek, a kínai gyártó nem teszi félre saját operációs rendszerével kapcsolatos munkálatokat, most is serényen dolgozik rajta – ez az egyik legfontosabb olvasata az alapító Zsen Cseng-fej egy francia lapnak adott interjújának.

A Huawei azt követően került kényelmetlen helyzetbe, hogy a Trump-adminisztráció szigorú intézkedései miatt több amerikai vállalat, köztük a Google sem szolgálhatta ki a céget, így pedig az Androidot sem biztosíthatta számára. Az ellenük indított bojkott után a Huawei felgyorsítatta saját (és régóta létező) felületének fejlesztését, ami a kínai állami média egy júniusi jelentése szerint 60 százalékkal fürgébb az Androidnál. Ez utóbbit most az alapító is megerősítette, sőt: mást is mondott róla.

Zsen Cseng-fej szerint a HongMeng OS nevű felület

nemcsak mobilok és táblagépek, hanem routerek, számítógépek, továbbá adatközpontok kiszolgálására is alkalmas.

Vagyis a Huawei láthatóan nem egyszerű mentőövet dob magának, minden téren bebiztosítja helyzetét – az utóbbi hetek történései után ez valahol persze érthető, logikus lépés.

[Trump sem gondolta át, kik lehetnek a Huawei-embargó igazi vesztesei]

Az alapító másik merész kijelentése az volt, hogy a HongMeng az Apple-féle macOS-nél is hatékonyabb, ráadásul nem csupán néhány alkalmazás futtatására képes rendszert raktak össze. A gyorsaságnál alighanem már csak ez tűnik fontosabbnak, hiszen hiába használható élvezettel egy vadonatúj felület, ha a népszerűbb programokat egyáltalán nem támogatja.

Bár a Huawei visszakapta az Androidot, közel sem biztos, hogy a gyártó él is majd a lehetőséggel. A szankciók miatti kálvária ugyanis nem csak bizonyos szolgáltatások elvesztését vetítette elő, a cég (várható) bevételeire is hatással volt. Egy ilyen helyzetet pedig aligha szeretne másodjára is megélni a vállalat, főleg, hogy a Trump-kormányzat egy fontos embere szerint a szankciók feloldása nem jelent teljes amnesztiát, egy listáról még nem vették le őket.

 

2019.07.11.

Vissza